Az alábbi bejegyzés a korábbi blogomból származik! - 2016. február 1.
Ez életem első blogbejegyzése. Mármint publikus, egyébként a második :-) Hol is kezdjem?
Öt év után sikerült megfogalmazni, hogy mivel is szeretnék foglalkozni. Adatbázis tervezéssel és üzleti intelligencia megoldásokkal, ahogyan korábban tettem, de most már saját vállalkozásban.
Hogy mi történt eddig? Egy multinál dolgoztam ugyanebben a témakörben, nagyjából hat évet. Ez a multi csak egy-két évvel élte túl a 2008-as gazdasági világválságot, így amikor megszületett az első gyermekem, akkor már pontosan tudtam, hogy nem ott fogom folytatni.
Általában szeretek előre tervezni és mindent elkövettem annak érdekében, hogy szinten tartsam a tudásomat. Második gyermekem születése előtt és után is a férjem vállalkozásában vállaltam részt. Többnyire adatbázis tervezőként, riportfejlesztőként illetve tanácsadóként.
Megérintett a saját vállalkozás lehetősége, csak azt nem tudtam, hogy a nagyvállalati BI-t (BI, azaz Business Intelligence kevésbé szerencsés fordításban Üzleti Intelligencia...) miképp lehetne egyedül folytatni, főleg mivel a magyar kisvállalkozásokra még csak korlátozottan jellemző, hogy előretekintsenek és kihasználják az adataikban rejlő tudást vagy magas szinten optimalizálják a folyamataikat.
A gyereknevelés logisztikájában elmerülve öt év után jött az ötlet. Mi lenne, ha megtanítanám a mikro- és kisvállalkozásokat arra, hogyan kezeljék az adataikat, hogyan építsenek saját maguknak adatbázist vagy akár erre épülő üzleti intelligencia rendszert, ezzel is növelve a hatékonyságukat.
Hát így született ez a blog és online vállalkozásom az adatbazistervezes.hu, melynek célja a tudásépítés és a mikro-, kis- és középvállalkozások segítése.
És akkor a lényeg, hogy miről is olvashatsz ezen a blogon? Hát adatbázistervezésről :-) Meg persze mindenről, ami a témába vág. Adatbázis építésről, adatbázis üzemeltetésről, SQL-ről , riportkészítésről, tippeket és trükköket adok ahhoz, hogyan optimalizáld a folyamataidat és még nagyon sok mindenről.
A példáim során én a Microsoft SQL Server Express with Advanced Services –t fogom használni, mert ingyenes üzleti felhasználásra és a kisvállalkozóknak pont elegendő és nem utolsó sorban tartalmazza a Reporting Services egy változatát, amellyel egyúttal már mini BI rendszert is építhet az ember.
Ha még nincs adatbázisod, akkor a legjobb helyen jársz.
Ha van már és optimálisan működik, akkor nézd meg, hogy tudnád továbbfejleszteni!
Nálunk megtanulhatsz mindent, amire szükséged lehet!
Ha nem tudod hol kellene kezdeni vagy hogyan kellene folytatnod vagy csak tanácsra van szükséged, fordulj hozzánk bizalommal!
Nincs más hátra, mint hogy sok sikert és kitartást kívánok Neked a tanuláshoz!
Üdvözlettel:
Babaics Alexandra